Czingel Szilvia
Bikinis lányok
A fürdőruha átalakulása napjainkig
- részlet -
1935 szeptemberében
Mezei Károly kozmetikus-bőrorvos Testkultúra
– strandkultúra című cikkében a következőket
írta a korabeli fürdőruha-viselet átalakulásáról: „Hát bizony ez
a divat olyan volt, hogy a vízben és a vízparton sem engedett
többet láttatni a nő testéből, mint akkor, amikor városi
toalettben volt. Lévén bő, matrózgalléros blúza könyökig érő
ujjakkal és bő bokáig érő bugyogója. A merészebb fürdőruhák
bugyogója térdig ért, de az ilyent viselő hölgyek fekete
harisnyát húztak. És aztán, az évek folyamán, a fürdőruha
sorvadásnak indult. Majd a fürdőblúz lett mind merészebb, majd a
nadrág. Rájött az ember arra, hogy a nőknek lábszáraik, sőt
combjaik vannak. Aztán eltűnt a fürdőruha és jött a trikó. Két
éve tudjuk, hogy a nőknek nemcsak lábszáraik és combjaik, hanem
derekuk is van, amely valahol nagyon mélyen végződik.”
A különböző történelmi
korok különbözően viszonyultak a fürdéshez, és a mai értelemben
vett strandolás, a fürdés, mint szabadidős tevékenység a 20.
század vívmánya. Ennek megfelelően a fürdőruha, mint kifejezetten
erre a funkcióra kifejlesztett ruhadarab is ekkortájt jelent meg.
A korábbi korokban vagy meztelenül fürödtek az emberek, vagy ún.
fürdőinget viseltek.
Kétrészes fürdőruhához
hasonlító ruhadarabot az ókori Hellászban is viseltek már; s a
bikini őse később a rómaiaknál is népszerűségnek örvendett.
Olaszországban, a Villa Romana del Casaléban látható az a
mozaikkép, amely Kr.u. 325-ből származik és a köztudatba „bikinis
lányok” néven vonult be.
A meztelenül fürdés főként
a szegények kiváltsága volt, de a középkorban egy nemes is, ha
nagy ritkán fürdőzésre vágyott, vitte magával a szolgáját, akinek
vigyáznia kellett arra, hogy mások ne lássák meg meztelenül urát,
miközben megmártózott a vízben.
A 19. század első felében a
nők még nem járhattak úszni. Ez a férfiak kiváltsága volt egészen
az 1860-as évekig. A férfiak ún. alsóinget viseltek, és nyoma sem
volt még a mai értelemben vett fürdőruhának. A nők generációkon
keresztül élték úgy az életüket, hogy tengerparti vagy épp
balatoni lakóhelyükről egyszer sem mentek be a vízbe, még csak a
kezüket sem mártották meg benne. A fürdőzés, mint a szabadidő
eltöltésének módja a jómódú polgári körökben lett egyre
divatosabb, s lassan egyre több nő vetemedett arra, hogy
nyilvánosan fürdőzzön férfiak társaságában.
Az 1900-as évek elején a
nők karjukat könyökig érő, buggyos ujjal, vállukat matrózgallérral
védve fürdőztek a Balatonban. Széles karimájú viaszosvászon kalap
védte őket a napsütéstől. Ekkor már a szoknyarész fokozatosan
eltűnt a női fürdőruhákról, és a merészebb hölgyek szoknya
nélküli, buggyos nadrágos overált kezdtek hordani.
Divat a lidókon
A fürdőruhadivat változása
az 1920-as évek elején következett be, amikor a férfiak és a nők
már együtt fürödhettek, és sok esetben a fürdőkabinok vagy
teljesen eltűntek, vagy átépítették őket fürdőházakká, amelyeket
már nem lehetett ki-be mozgatni a vízből. Funkciójuk azonban
megmaradt, öltözködtek a hölgyek, a családok, de a vízbe már
lépcsőkön lehetett eljutni, így a női estből is több volt látható.
A fürdőházakban működött kávézó és könyvtár is, így ezek a helyek
találkozási pontok, igazi közösségi terek lettek. Az egyik
legelegánsabb fürdőházzal akkoriban Siófok büszkélkedhetett, ez
volt a Magyar Tenger Fürdőház. A versenysporttá valló úszás is
kényelmesebb és praktikusabb darabokat kívánt Ennek ellenére
1907-ben még megtörténhetett, hogy közszeméremsértésekre
hivatkozva letartóztatták a túl szűk fürdőruhában mutatkozó
Annette Kellemann úszónőt, aki feszes dresszben pózolt…
Szómagyarázat:
lidó*